A bürokrácia sárga szelleme

Dániel zárt ajtaja mögött még javában ropogott a digitális paranoia, de a folyosón ennél is súlyosabb vihar csapott le. Fekete Zoltán, a ház önjelölt bürokratikus diktátora megállíthatatlanul ereszkedett alá a negyedikről, kezében a félelmetes, sárga figyelmeztető tömbbel. A közös képviselő léptei alatt megreccsent a linóleum, s szemei lázasan keresték a Házirend ellen elkövetett legkisebb vétséget is.
A másodiki lépcsőfordulóban épp Ida és Szabó Andrea feszültek egymásnak. Ida egy halom kartondobozt próbált elhalászni a folyosóról, amelyeket a Miri Csemege feltöltéséhez készített be, miközben Andrea méregzsákként kérte számon a folyosói esztétikát és a közösségi béke szentségét. Mindkettőjükből dőlt a fojtott düh, szikrákat szórt a tekintetük, miközben a félemeleti homályból a kisemmizett ex-légiós reménykedve figyelte az eseményeket – ő titokban abban bízott, hogy a hölgyek összecsapásából végre valami ingyen elvihető holmi marad a lépcsőn.
– Szabálytalanság! Menekülési útvonal eltorlaszolása a Tűzvédelmi Szabályzat 14-es cikkelye ellenében! – dörögte Fekete úr, és a golyóstollát mint egy végrehajtói pallost szegezte a dobozokra. – Ha most csapna le a túlterhelt hálózat miatti áramkimaradás, és Bordás professzor elméletei szerint a Tesla-féle váltóáram felrobbantaná az elosztót, maguk itt égnének bent a száraz kartonok között!
Andrea éles hangon csattant fel Fekete úr szigorán, Ida pedig egy zamatos olasz átok kíséretében ragasztott egy árcédulát a közös képviselő irattartójára. A Vászoly utca 6. lépcsőházában a bürokrácia és a lakói indulatok csaptak össze, miközben a falak mögött csendben zúgtak a túlterhelt vezetéki hálózatok.