Nyugtatók a tizenkettesből

A tizenkettes lakás ajtaján sosem hallatszott hangos kopogtatás. Kerekes Lívia lágy púderillata és a kórházi fertőtlenítő tiszta aromája már a félemeleten érezhető volt, jelezve, hogy a pihentető műszakból visszatért. A lakók csendes, tiszteletreméltó ápolónőként tekintettek rá, ám a falak mögött Lívia egy egészen másfajta enyhülést kínált a szorongó szomszédoknak.
Bálint a sötétedő lépcsőházban csúsztatott át a kezén egy marék aprót. A terhességről szóló hírek óta a pánik folyamatosan fojtogatta, s a rettegésből csak a Lívia által szerzett receptköteles altatók jelentettek ideiglenes kiutat. A nő hűvös, puha ujjai egy pillanatra hozzáértek Bálint hideg tenyeréhez, miközben a papírtasak elcserélte gazdáját. Egyetlen szó sem esett a titokról, a tranzakció mégis elkötelezte őket a csendre.
Nem telt el tíz perc, s a lépcsőforduló árnyékában Szabó Gábor várakozott szaporán szedve a levegőt. Az autószerelő tekintete feszülten riadt meg minden apró neszre, miközben Bordásék ajtaját figyelte: ha Etelka most kilépne a folyosóra, a szorítás a mellkasában azonnal elviselhetetlenné válna. Lívia rutinból adta át a szorongáscsökkentőt, átvéve a gyűrött bankjegyet, ami utat talált a táskája mélyére.
Lívia lassan zárta be a nehéz tölgyfa ajtót, s a zár kattanása mögött a csöndben csak a receptköteles dobozok halk zörgése hallatszott. Tudta jól, hogy a házban felgyülemlett félelem és feszültség mind az ő asztalán köt ki, s amíg a lakók a túlélésért küzdenek, addig a tizenkettes lakás marad a folyosó csendes, tiltott menedéke.