Hűvös méricskélés a harmadikon

Dániel ajtajának csapódása még visszhangzott a kőlépcsők között, amikor a harmadik emeleti forduló árnyékából kimérten előlépett dr. Balog Henrik. Élhűre vasalt öltönyében, hűvös eleganciájával úgy hatott a sárgult linóleumon, mint egy tiszta szándékok mögé rejtőző ragadozó. Léptei némák voltak, de jelenléte azonnal megfagyasztotta a levegőt a lépcsőház feszült csendjében. Erzsi néni megkeményedett arccal szorította a korlátot, ám az ügyvéd tudomást sem vett az idős asszonyról; tekintete egyenesen Máté átizzadt futártáskájára és hajszolt, kétségbeesett arcára szegeződött.
– A kamatok nem pihennek, Máté – jegyezte meg Balog halk, mégis metsző hangon, ahogy lassan elhaladt a fiú mellett. Bőrtáskáját precízen fogta, mintha csak egy elkerülhetetlen árverési hirdetményt szorongatna. – hallom, Fekete Zoltán úr ma is körbejárt a házban, és a rendkívüli felújítási alap megemelését szorgalmazza. A növekvő törlesztőrészletek mellett ez bizony már komoly próbára teszi egy fiatal pár költségvetését.
Máté görcsösen szorította a táska pántját. Bianka odafönt a kézműves füzetek és a felhalmozott csekkek felett ülve várta, és az ügyvéd szavai úgy csaptak le rá, mint egy kimért ítélet. Balog pontosan tudta, hol a leggyengébb a láncszem: ha a közös költség megduplázódik, a törlesztők alatt roskadozó lakók végleg megreccsennek, ő pedig áron alul csaphat le a megüresedő ingatlanokra.
Erzsi néni gyanakvó morajjal tette meg a következő lépcsőfokot, de az ügyvéd már hűvös nyugalommal indult meg felfelé. A házat fojtogató adósságok és a falak mögött lappangó félelmek nem fenyegetést jelentettek számára, hanem a legkedvezőbb befektetési lehetőséget.