Az Ohm-törvény védelmében

A Vászoly utca 6. vasbeton falaiban rejlő kollektív intelligencia általában kimerült a vízóraállások szándékos elírásában és a vasárnap déli rántotthús-klopfolás szimfonikus összehangolásában. Ám amikor a feszültség a tetőfokára hágott, a ház szellemi elitje szót kért. Dr. Bordás András nyugalmazott mérnök-pedagógus éppen abban a pillanatban nyitotta ki a lakásajtót, amikor Dániel rettegve magára rántotta a sajátját a névtelen fenyegetés után.
– Ohm törvénye, kedves Erzsébet, Ohm törvénye! – dörögte a professzor a lépcsőforduló felé, kissé kinyúlt melegítőalsóban, de akadémiai méltósággal. – R egyenlő U per I! Ezt mindenkinek tudnia kell! Ha a feszültség nő a lépcsőházban, az ellenállás is növekszik. Ha Nikola Tesla nem intézett volna nekünk váltóáramot, ma meg lennénk lőve! Maga meg úgy vigyáz erre a korlátra, mintha a periódusos rendszer hiányzó elemét őrizné!
Erzsi néni egy pillanatra megnémult. A kíméletlen természettudományos érvrendszerrel szemben a megszokott lépcsőházi gyanúsítások csődöt mondtak. Eközben a földszintről feltűnt a fáradt Bálint is, aki a biztonsági szolgálat után próbált úgy tenni, mintha a korlát stabilitását ellenőrizné, miközben gyanakvó pillantásokkal pásztázta a folyosót, hátha meglátja Encit. Zoltán ma is körbejárt a házban, stopperrel mérve a folyosói világítás másodperceit.
A folyosói szimpózium végül abban csúcsosodott ki, hogy Bordás professzor hosszas kiselőadást tartott a feszültségingadozásról, miközben Dániel odabent, a képernyő baljós kék fényében retnegett. A betonfalak között a paranoiát pár percre elnémította a fizika kényszerű diadalútja.