Feszültség a másodiki fordulóban

Dániel a bezárt ajtónak dőlve szedte a kapkodó levegőt, miközben a kijelzőn villogó fenyegető sorok a szemébe égtek. A nehéz csöndet váratlanul bot kopogása törte meg a folyosó linóleumán. Dr. Bordás András lépdelt végig a korlát mellett, szokásos, élére vasalt elszántságával. Az idős mérnök megállt a másodiki fordulóban, és szigorú tekintettel nézte a Dániel ajtaján alul kiszűrődő kékes monitorfényt.
– Maga meg miért bujkál a sötétben, Kelemen úr? – emelte fel a hangját a professzor, miközben a hálózati doboz felé mutatott. – R = U/I, ezt mindenkinek tudnia kéne! Maguk a gépeikkel túlterhelik a rendszert, aztán csodálkoznak, ha ingadozik a feszültség. Én még ettem a három hatvanas kenyérből, de ilyen felelőtlenséget nem láttam! Ha Tesla nem intézett volna váltóáramot, ma meg lennénk lőve maguk miatt!
– Hagyja már a fiatalembert, András bátyám! – lépett fel a lépcsőn Székely Ricsi, hóna alatt egy csomagtartóból felhozott, zárjegy nélküli kávés kartondobozzal. Arca éles volt a feszültségtől, de a gúnyos megjegyzést nem hagyhatta ki. – Inkább vegyen egy osztrák pörkölést féláron, attól talán helyreáll az áramerőssége!
Dániel hirtelen felrántotta az ajtót. A zsebében lapuló telefon égetett, a tegnap esti eltitkolt törlések súlya és Bordás kioktatása egyszerre robbant benne.
– Hagyjanak békén! Semmi közük a hálózathoz! – csattant fel kétségbeesett dühvel. Bordás professzor szeme megrezzent: az öreg szomszéd éles szimatja azonnal megérezte, hogy Dániel nem a villanyóra miatt remeg.