Szikraeső a Vászoly utcában

Dániel a lakásában reszketett a névtelen üzenet hatása alatt, amikor a padló váratlanul megremegett. A szomszédból, Karesz ajtaján keresztül hirtelen áradni kezdett a fülsiketítő, torzított gitárhang. A kiégett rockzenész részegen csavarta maximálisra a Marshall erősítőit, gátlástalanul kihasználva az áramot, amit a tudtán kívül Bendi kriptobányász-hálózatára kötött rá.
A hirtelen túlterheléstől a folyosói kismegszakítók élesen sisteregni kezdtek. Bendi bányászgépeinek monoton zúgása egyetlen másodpercre kétségbeesett szirénázásba csapott át, majd a földszinti főnyomóvonal felől tompa csattanás rázta meg a falakat. Vakító, kék szikraeső csapott ki a fém kapcsolószekrényből, és a Vászoly utca 6. egyetlen pillanat alatt borult teljes, fojtogató vaksötétségbe.
A hűtők leálltak, a monitorok védelmező kék fénye kialudt, s a koromsötét lépcsőházban azonnal kitört a pánik. Dániel szorongva tapogatózott ki a bejárati ajtóig, ahol a szűk folyosón már hallatszottak a rémült kiáltások. Várkonyi Gábor teátrális, mégis valódi rettegéstől fűtött ordítással rontott ki a lakásából, miközben a lépcsőn dübörögve rohanó Bendi léptei visszhangoztak. „Kiégette a kártyáimat! Megölöm!” – üvöltötte a fiú félőrülten a sötétben.
A szúrós, égett műanyagszagban a lakók lassan Karesz ajtaja előtt gyűltek össze, és a lincshangulat pattanásig feszült. A zár mögül Karesz rátarti, részeg kuncogása szűrődött ki, miközben odakint a vakparanoia és a láthatatlan fenyegetések árnyéka mindenkit maga alá temetett.