A hetedik kötet

Éjjel — vagy abban a szakaszban, amit éjszakának hazudtak — Alinda kinyitotta.

A lapok nem papírok voltak a régi értelemben. Inkább vékony, száraz bőr, és a tinta sötétzölden ült bennük. Az első lapon, a kígyó árnyékában, egyetlen sor állt:

A hetedik kötet.

— Miért hetedik? — kérdezte Alinda.

A nagymama a szemöldökét ráncolta, mint aki számol, de a számok régebbiek nála.

— Mert hatot már elnyelt a felejtés — felelte. — És a hetedik azért maradt, hogy emlékeztessen: a történetnek van fedele. Nem csak csöve és pedálja.

Alinda végighúzta az ujját a sor alatt. A szikrák újra megjelentek — halkabban, mint először, de eléggé ahhoz, hogy tudja: a könyv válaszol.

Kint az Őrszem lépései elhaladtak. A kolónia tovább tekert.

Bent, a pléd alatt, az aranytekergő várta a következő oldalt.