Veszélyhelyzet a Vászoly utcában

Dániel a bezárt ajtó mögött, a sötét szobában állt, miközben a telefonja kijelzője még mindig a névtelen fenyegetést sugározta az arcába. A lépcsőházból átszűrődő tompa morajlást azonban hirtelen nehéz, idegen léptek zaja törte meg. A földszinti kapu felől hűvös huzat csapott fel, s vele együtt két egyenruhás alak lépett a homályos előtérbe, nyomukban Fekete Zoltán közös képviselővel és a mindig élre vasalt Dr. Balog Henrikkel.
– Hivatalos bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez a hálózat veszélyeztetése miatt – harsant Fekete úr kimért, bürokratikus hangja a vakolt betonfalak között, ami azonnal elcsendesítette a folyosói suttogást. Enci összerezzent a fordulóban, amikor meghallotta Zoltán szavait, és gyanakodva pillantott Bálintra, aki ösztönösen a dzsekije belső zsebéhez szorította a kezét. Réka feszülten ujjai közé szorította a korlátot, míg a szuterén felől az ex-legiós rekedt, dühös káromkodása visszhangzott fel.
Dr. Balog Henrik nem szólt egyet sem, csupán jéghideg eleganciával igazította meg a nyakkendőjét, s szája sarkában egy alig észrevehető, elégedett mosoly bujkált. Pontosan tudta, mit jelent a hatósági ellenőrzés: ha a lakók nem tudják napokon belül előteremteni a csillagászati összegű felújítási alapot, az épületet azonnal lakatlanná nyilvánítják. A kényszerárverések lehetősége szinte karnyújtásnyira került tőle.
– Vagy kifizetik a rendkívüli célbefizetést, vagy kilakoltatási végzés jön! – kiáltotta Zoltán a sötétbe vesző emeletek felé, s a felelősség szorító terhe azonnal rátelepedett a megrettent lakókra.