Váltóáram és néma fenyegetés

Dániel a zárva maradt ajtónak támasztotta a hátát, miközben a tenyere megizzadt a hideg kijelző alatt. A fenyegető üzenet betűi beléégtek a retinájába, miközben a kinti folyosó zaja tovább élezte a másodikon uralkodó pattanásig feszült csendet. A linóleumon nehéz, csoszogó léptek visszhangoztak.
– R egyenlő U per I, ezt mindenkinek tudnia kellene ebben a nyomorult házban! – csattant fel Dr. Bordás András dörmögő, nyers hangja a fordulóban. Az idős mérnök szokásos éjszakai portyáját tartotta, és a korlátba kapaszkodva méregette a falon futó kábeleket. – Ha Nikola Tesla nem intézett volna nekünk váltóáramot, most mind a sötétben tapogatóznánk, mint az állatok!
A méltatlankodásra Varga Nóra ajtócsapódása válaszolt a szomszédból. Nóra éles, dühös hangon szólt ki a folyosóra, kikérve magának a hajnali zaklatást, miközben a lakása félhomályában Réka ijedten húzódott vissza a fal tövébe, tágra nyílt szemmel figyelve a veszekedést. A lépcsőház feszültsége szinte vibrált a levegőben.
Dániel nem mozdult a sötétben. A monitor kékes fénye lágyan megvilágította az asztalon tornyosuló kifizetetlen csekkeket. Tudta, hogy a céges szerverről letörölt fájlok nyoma nem tűnt el végleg, és a kintről beszűrődő vita ellenére a telefonja kijelzőjén vibráló névtelen üzenet jelentette az igazi veszélyt.