Árnyékok a föld alatt

Dániel a hátát a sötét előszobai ajtónak vetve hallgatózott. A zár fémes kattanása után is tisztán hallotta Erzsi néni nehézkes lépteit a lépcsőház sárgult linóleumán. A férfi zsebében még mindig lüktetett a telefon kijelzőjének baljós fénye: „A rendszer nem felejt…”
A falak túloldalán azonban nemcsak az ő élete siklott ki. Lent, az udvari bejárónál Székely Ricsi dühösen csapta be a kocsija csomagtartóját. A Miri Csemege átalakulása – Ida tiszta, kistermelői koncepciója – végleg kiszorította a pult alatti osztrák kávét és a csempészett portékát. Ricsinek most az utcán kellett vevőt találnia, miközben Bálint feszült, dühös tekintettel méregette őt a félemeleti fordulóból.
A szuterén nyirkos homályában a lecsúszott ex-légiós egy szagolt gázcső mellett ült a sötétben. Amióta Marika a bolt árából megvette a lakását, a katona föld alá szorult árnyékká vált, akit már csak a hétéves Miri titokban hozott pogácsái kötöttek az emberi világhoz. Fekete Zoltán ma is köreit rótta a folyosókon, míg Balog ügyvéd hűvös mosollyal várta a lakók bukását.
Dániel lassan a monitor felé fordult. A ház fojtogató hálója mindegyiküket körbefonta, s a menekülés útja egyre keskenyebbnek tűnt.