Sötétített üveg a kapu előtt

Miközben a földszinti rendelőben pattanásig feszült a levegő a zsarolás súlya alatt, kint, a Vászoly utca 6. kapuja előtt egy újabb baljós árnyék vetült a járdára. Egy sötétkék, külföldi rendszámú luxuslimuzin halkan, járó motorral várakozott a tilosban. Nóra sietős, ideges léptekkel lépett ki a nehéz tölgyfa kapun, karcsú alakját mélyen a kabátjába rejtve.
Tekintete zaklatottan cikázott az utca és az emeleti ablakok között. Pontosan tudta, hogy a házban mindig van legalább egy éber szempár – Erzsi néni a függöny mögül, vagy a második emeleti homályból Dániel, aki képtelen volt aludni a saját nyomasztó adósságai miatt. Nóra megragadta a hátsó ajtó kilincsét, de a mozdulata megtorpant: a táskájából kihullott egy elegáns, pecséttel lezárt boríték, ami a nedves aszfaltra esett.
A lehúzott, sötétített ablak mögül egy mély, türelmetlen férfi hang szólt ki a hűvös éjszakába:
– Sietned kell, Nóra. Nem maradhatunk itt tovább.
A nő kapkodva nyúlt a papír után, miközben a lépcsőházból elfojtott léptek zaja szűrődött ki. Nóra arca elsápadt, gyorsan beült a kényelmes bőrülésre, és a luxusautó azonnal elnyelte az éjszakai utca sötétjében, csak a gumik halk sziszegését hagyva maga után.