Egy elfeledett kép a fordulóban

A kapualj szűk árnyékában fojtogató volt a csönd, mikor Bezerédi Melinda fellépett a kopott linóleumra. Karcsú alakja idegenül hatott a Vászoly utca 6. dohos, sárgás lépcsőházában. A kezében egy gondosan becsomagolt, fémkeretes fényképet szorított a mellkasához, mintha védelmezné a ház mindig éber, gyanakvó tekintetétől. Erzsi mamához igyekezett, de a földszinti fordulóban óhatatlanul beleütközött Szilágyi Marikába, aki épp a postaládáknál rendezgette a gyanús szórólapokat.
Marika sasszeme azonnal kiszúrta a kilógó képkeretet. A sarki ablakon beszűrődő fakó fényben felcsillant az üveg mögött lapuló, harminc évvel ezelőtti pillanat: az öreg Bezerédi Ferdinánd büszkén állt a nyári kertben, mellette a meglepően fiatalos és lágy vonású Erzsi mama, a lábaik előtt pedig három gyermek terpeszkedett a fűben. Melinda, a kis Enci, és a komoly tekintetű, megszeppent Bálint.
– Csak nem a régi szép idők, Melinda? – intett a fejével Marika, s a hangjában megbújt az a fajta fojtott kíváncsiság, ami perceken belül pusztító pletykahullámot tudott indítani a gangon. – Ritkán látni errefelé a Ferdinánd-félék emlékeit. Különösen, ha Bálintka is rajta van…
Melinda nem válaszolt, csak szorosabbra fogta a keretet, és feszült arccal indult meg a lépcsőn az első emelet felé. Marika a korlátba kapaszkodva nézett utána, miközben az agyában máris kattogni kezdtek a fogaskerekek. A házban régóta suttogtak Erzsi mama eltitkolt fiáról és a régi Bezerédi-birtok kusza szálairól, de ez a fénykép most kézzelfogható bizonyítékká vált a folyosói pletykák sötét labirintusában.