Sárga cédula a másodiki ajtón

A zárt ajtó mögött Dániel a tenyerébe temette az arcát. A telefon képernyője lassan sötétült el a kezében, miközben a monitor kék fénye vészjósló árnyékot rajzolt a garzon kopár falaira. Odakint, a gang linóleumán fémes, kimért koppanás törte meg a feszült csendet. Fekete Zoltán léptei határozottak voltak, mint a negyedik emeleti óramű kíméletlen pontossága.
– Bálint! Vagy bárki is hagyta ezt a papírdobozt a lépcsőfordulóban, azonnal tüntesse el! – dördült el a közös képviselő mély, bürokratikus hangja a másodikon. – A tűzvédelmi szabályzat Tizenkettes Utasítása egyértelmű. Nincs tárolás a közös közlekedőterületen!
A folyosó homályából Bálint szaggatott, ideges léptei hallatszottak. A férfi a fal mellett lapulva próbálta elhúzni a dobozt, miközben tekintete riadtan ugrált Fekete úr szikár alakja és a földszinti lépcsőforduló között. Erzsi néni megvető horkantással tette fel a szemüvegét, s a korlátba kapaszkodva elégedetten nyugtázta a hivatali szigor demonstrációját.
Fekete Zoltán ekkor Dániel bejárata felé fordult, s egy éles hivatali mozdulattal sárga figyelmeztető cédulát simított a szomszédos biztosítékdoboz szélére. Dániel a kémlelőnyíláson át látta a kioktató intő mozdulatot. A névtelen digitális fenyegetés és a ház dohos, szabályokba fojtott bürokráciája egyetlen fojtogató hurokká szorult a nyaka körül.