A sárga cédula törvénye

Dániel lassan lépett vissza a lépcsőház hűvösébe, a kezében tartott papírpohár melege alig volt elég ahhoz, hogy elűzze a hirtelen rátörő borzongást. Alig tette meg az első lépéseket a forduló felé, amikor a magasból éles, fém a fémen csattanó hang, majd egy jól ismert, rekedtes köhintés visszhangzott végig a vékony falak között. Fekete Zoltán, a ház közös képviselője állt a magasföldszinti pihenőn, kezében egy műbőr mappával, és olyan komolysággal vizsgált egy falnak támasztott, üres kerékpáros dobozt, mintha az egy fel nem robbant bomba lenne.
– Elfogadhatatlan. Egyszerűen elfogadhatatlan – mormolta a férfi maga elé, miközben vastagkeretes szemüvegét az orrnyergén igazgatta. Amint észrevette a felfelé igyekvő Dánielt, azonnal felé fordult, mintha szövetségest keresne a rendetlenség elleni örökös háborújában. – Nézze csak, Dániel! A tűzvédelmi szabályzat világosan kimondja: a menekülési útvonalakat szabadon kell hagyni. De egyeseknek, úgy látszik, a folyosó egyenlő a lomtárral.
Zoltán nem várt válaszra; rutinos, teátrális mozdulattal nyúlt a zsebébe, és előhúzott egy tekercs rikító sárga ragasztószalagot, valamint egy előre megírt, neonrózsaszín figyelmeztető cédulát. „Azonnali hatállyal eltávolítandó! – F. Z.” – állt rajta katonás, dőlt betűkkel. Nagy csattanással simította rá a kartonra, majd megvetően megkopogtatta a doboz oldalát, mintha ezzel is a büntetés elkerülhetetlenségét nyomatékosítaná.
– Biztosan a Tóth Márkék hagyták itt a negyedikről, vagy a futárkodó Máté – folytatta Zoltán, és hangjában a düh mögött felsejlett az a mély, kétségbeesett magány, amit csak az érez, akinek a szabályok betartatása az egyetlen kapcsolata a külvilággal. – Ha én nem figyelnék, egy hét alatt elborítana minket a szemét. De ma este, a lakógyűlésen véget vetünk ennek a hanyag tempónak. Rendnek kell lennie, Dániel. Akkor is, ha fájni fog a pénztárcáknak.
Dániel csak némán bólintott, miközben elhaladt a közös képviselő és a sárga cédulával megbélyegzett doboz mellett. Ahogy lépdelt felfelé a kopott fokokon, a feszültség szinte tapinthatóvá vált a levegőben. A ház lassan ébredezett, a zárt ajtók mögül kiszűrődő tompa neszek mind egy-egy elfojtott drámát sejtettek, amelyeket ma este már nem lehet majd a szőnyeg alá söpörni.