Hírek a földszintről

Dániel gyors léptekkel ereszkedett le a fokokon, miközben a telefonja újabb tompa rezgéssel jelezte a zsebében, hogy a külvilág nem tágít. A felmondása utáni első reggelen a szabadság íze helyett egyelőre csak a bizonytalanság fojtogató porát érezte a torkában. Tudta, hogy szüksége van valami kézzelfoghatóra, ami visszarántja a valóságba, így céltudatosan vette az irányt a földszinti kisbolt felé, aminek sárgás fénye barátságosan derenget a lépcsőház sötét aljában.
Szilágyi Marika boltja apró oázis volt a szürke hétköznapokban, ahol a friss kifli illata keveredett a faliújságra tűzött cetlik és a nosztalgikus kölnik szagával. Marika néni éppen a pult mögött állt, és szokásos precizitásával rendezgette a tejesdobozokat, de amint Dániel belépett, azonnal felragyogott a tekintete. Az ötvennyolc éves asszony előtt nem maradhatott titokban semmi; arca a ház kollektív lelkiismeretét tükrözte.
– Jó reggelt, Dánielkám! Látom, magánál is korán kezdődik a műszak – mondta Marika, miközben rutinos mozdulatokkal pakolt két császárzsömlét a papírzacskóba, és nyúlt a gőzölgő kávéskanna után. – De ha rám hallgat, ma kicsit lassít. Olyan feszült mindenki. A harmadikról a Máté gyerek is úgy rohant el mellettem hajnalban, mint akit kergetnek. Szegény fiú, nappal az irodában gubbaszt, éjjel meg ételt hord ki, csak hogy győzzék a lakáshitelt. Bianka meg tegnap sírva jött le egy liter tejért... Félnek, hogy a rendkívüli lakógyűlésen Fekete úr megszavaztatja a felújítási alap megemelését, aztán nekik már végképp nem marad semmijük.
Dániel némán bólintott, miközben átvette a meleg papírzacskót. Marika szavai mélyen betaláltak nála. A saját döntése – a menekülés a biztos, de lélekölő munkából – hirtelen elképesztő luxusnak tűnt azokhoz képest, akik fogcsikorgatva próbáltak talpon maradni a növekvő részletek szorításában.
– Mindenki a szakadék szélén táncol, Dánielkám, csak van, aki szebb cipőben teszi – tette hozzá Marika halkabban, sokatmondóan a kijárat felé pillantva, ahol Varga Nóra drága autója parkolt. – De magának jók a megérzései. Csak bízzon bennük.
Dániel megköszönte a kávét, és kilépett a hűvös, őszi utcára. A telefonja újra megremegett a zsebében, de ezúttal nem nézte meg. Tudta, hogy a Vászoly utca 6. lakói számára a ma esti lakógyűlés nemcsak a ház jövőjéről, hanem mindannyiuk túléléséről fog dönteni.