Pánikgomb a zár mögött

Dániel a zár háromszori rákattintásával sem érezte magát teljesen biztonságban. A nehéz faajtó mögött a másodiki lakás levegője állott volt, átitatva a hibrid munkavégzés kétségbeesett izzadságszagával és a félbehagyott instant kávék savanykás aromájával. A képernyő kékes derengése vádlón világította meg a kupit, miközben Dániel görcsösen szorította a telefont. A tegnap esti hirtelen döntése – amikor a harmadik pohár olcsó merlot után egyetlen magabiztos kattintással törölte a cég teljes belső adatbázis-naplóját – most visszacsapni látszott.
A készülék ismét megrezzent a tenyerében. „Ne gondold, hogy a router újraindítása törli a bűneidet” – állt a névtelen SMS-ben. Dániel szeme fennakadt. Ez már nem csupán IT-fenyegetés volt, hanem a lépcsőházi mikroklíma legfőbb fegyvere: a mindent tudó gyanakvás. Odakint Máté káromkodott egy szaftosat, miután belebotlott az egyik emeletről lepotyogott reklámújság-kupacba, míg Ida a szomszédból szaggatott hangon kérte számon rajta a folyosói zajongást.
A falak túloldalán Várkonyi Gábor krákogott élethűen, mint egy baljós Shakespeare-színész, aki épp a harmadik felvonás tragédiáját próbálja. Dániel reszkető ujjakkal frissítette a képernyőt. A tegnap esti titok nem maradt a négy fal között; a ház lassan bekebelezte, átszűrte a villanyórákon és a csöveken, hogy végül egyetlen abszurd, fojtogató paranoiává gyúrja össze.