Ívfény a folyosón

Dániel még a kilincset szorongatta a bezárt ajtó mögött, miközben a névtelen SMS szavai beleégtek a retinájába, amikor a padló váratlanul rezegni kezdett a talpa alatt. A szomszédból mély, torzított gitárbőgés csapott át a vékony falakon: Karesz, a múltjában ragadt szomszéd ismét tövig tekerte a Marshall erősítője potmétereit. Nem tudta, hogy a hatalmas gép szívóerejét illegálisan Bendi hetedik emeleti kriptobányász hálózatára kötötte rá.
A túlfeszített hálózat alig három másodpercig bírta az elképesztő terhelést. A földszinti villanyóraszekrény felől fülsiketítő csattanás és vakító kék szikraeső kíséretében elszállt a főkapcsoló. A Vászoly utca 6. egyetlen pillanat alatt borult teljes, vaksötét káoszba. A bányászgépek monoton zúgása hörögve elhalt, a monitorok kékes glóriája kialudt, s a lépcsőházat elöntötte az égett műanyag és ózon fojtogató szaga.
– R egyenlő U per I, hát hányszor kell még elmondanom, maga primitív kókler! – ordította Dr. Bordás András a sötétben, miközben botjával dühösen verte a korlátot a fordulóban.
A lépcsőházban ablakok és ajtók csapódtak. Székely Ricsi káromkodva rontott fel a szuterénből, Enci pedig a másodikon világított rá Dániel hamuszürke arcára a telefonjával. A lakók lincshangulatban gyűltek Karesz ajtaja elé, de a zárt fa mögül csak gúnyos kacaj és üres üvegcsörrenés hallatszott. A sötétben a fenyegető csönd nem hozott megkönnyebbülést: a hálózat halott volt, a csapda pedig bezárult.