Egyenruha és kalap párbaja

A lépcsőházi lámpák sárgás, vibráló fénye alatt szinte megállt a levegő. Erzsi néni pattogó vádjai még ott visszhangoztak a vékony falak között, amikor Toemai Zoltán főtörzs őrmester arca hirtelen bíborvörösre váltott. A mélyhegedűs rendőr, aki eddig a szomszédi békesség látszatát próbálta fenntartani Etelka éjszakai látogatásai mögött, megérezte a veszélyt. Hogy elterelje a figyelmet a saját titkairól és tisztázza magát az idős asszony csípős megjegyzései alól, kihúzta magát, tekintetéből elpárolgott minden barátságos nyájasság, és felvette a hatóság szigorú álarcát.
„Azonnal fejezzék be ezt a nem engedélyezett csoportosulást! Rendőri minőségemben elrendelem a gyűlés feloszlatását! Kérem a személyi igazolványokat!” – csattant fel Toemai hangja, amely szokatlanul élesen vágott a szűk térbe. A mozdulat, ahogy a jelvényére tette a kezét, fojtogató feszültséget árasztott. A folyosón egybegyűlt nők közül többen – Szabó Andrea felgyorsult légzéssel, feszülő mellkassal, Horváth Bianka pedig Máté karjába kapaszkodva – visszafojtották a lélegzetüket. A hirtelen jött kényszerítő légkörben a hatalom nyers, férfias arroganciája csapott össze a ház törékeny egyensúlyával.
Székely Ricsi azonban nem az a fajta volt, akit egy kék igazolványtok könnyen meghátrálásra kényszeríthetett. A szuterén bájgúnár csempésze lassú, ragadozószerű mozdulattal lépett előre. Testéből áradt a magabiztos, laza erő és a finom öblítőillat, ahogy csípőre tett kézzel, széles vállal állta el Toemai útját. „Ugyan már, főtörzs úr! Nem tetszik a műsor, hát inkább lekapcsolná a villanyt?” – lépett közelebb Ricsi, hangjában bújkáló gúnnyal és fenyegetéssel. „Magánterületen vagyunk, nem a járőrkocsiban. Kicsit sokat képzel magáról, nem gondolja?”
Mielőtt Toemai megszokott hivatali reflexei elragadták volna, Köves Dezső bá lépett a két férfi közé. A 8-as lakás idős úriembere végtelen eleganciával igazította meg a kalapját, miközben tekintete jéghideg, simogatóan veszélyes nyugalmat árasztott. Dezső bá finom, ápolt kezével egy csendes, elutasító mozdulatot tett a rendőr felé. „Zoltán fiam, ne keverjük a szolgálatot a magánélettel. A hatalom fitogtatása ritkán áll jól egy olyan férfinak, aki maga is a szürke homályban szeret sétálgatni éjszakánként” – mondta halkan, olyan gáláns, mégis megfellebbezhetetlen éllel, hogy a főtörzs keze lassanként leereszkedett a jelvényről.
A lépcsőházban lassan felengedett a dermedtség, de a pattanásig feszült pillanat hatása megmaradt. A nők tekintetében a rettegést felváltotta az elfojtott izgalom és a csendes csodálat a kiálló férfiak iránt. A Vászoly utca 6. falaiban ezen az éjszakán nem a törvény betűje, hanem az elfojtott vágyak, a csendes szolidaritás és a csábító dac aratott győzelmet.