Hatóanyagok és hallgatás

A lépcsőházban még alig ült el a Toemai főtörzs és Dezső bá közötti feszültség füstje, amikor Marietta átlépte a Vászoly utca 6. nehéz bejárati kapuját. A huszonegy éves vegyészhallgató fáradtan húzta maga után a táskáját, benne a laboratóriumi jegyzetekkel és a szerves kémiai képletekkel, amelyekben az anyag szerkezete mindig egyértelmű, kiszámítható és tiszta volt – ellentétben a lépcsőház nyomasztó, megfoghatatlan légkörével.
Ahogy felért a legfelső emeleti, 12-es lakáshoz, a kulcs halk koccanással fordult a zárban. Odabent a receptköteles nyugtatók és a fertőtlenítők jellegzetes, fanyar szaga fogadta. Lívia, a kórházi ápolónőként végigdolgozott műszak után, fáradt mozdulatokkal pakolta ki az asztalon heverő táskáját, de a mozdulatai túl idegesek, túl kapkodóak voltak ahhoz, hogy elkerüljék Marietta figyelmét.
A lány szeme azonnal a nyitott szekrényajtó mögé tévedt. A precíz, molekuláris szintű gondolkodásmódja nemcsak a laborban működött: egyetlen pillantásból kiszúrta a hiányt. A dobozok elrendezése megváltozott, és két levél erős szorongásoldó hiányzott abból a készletből, amit a mama állítólag „visszavitt a kórházi raktárba”.
„Már megint adtál belőle valakinek, ugye?” – kérdezte Marietta halkan, miközben a hangjában megrepedt a látszólagos nyugalom. Nem volt szükség vádaskodó kiabálásra; a tények tiszták voltak, akár egy kémiai egyenlet. Lívia keze megállt a levegőben, tekintetében felsejlett a lebukástól való állandó rettegés, amit azonnal felváltott a keserű védekezés.
„Valakinek szüksége volt rá a házban, Marietta. Az emberek feszültek, a guta üt meg mindenkit ezen a gangon, én pedig... én csak segítek. És miből fizetnénk ki a következő félévedet, ha nem fognánk össze azokkal, akik fizetni is tudnak a nyugalomért?” – suttogta az anyja, elkerülve a lány tekintetét.
A torkát fojtogató gombóccal Marietta átlépett a kis szobájába, és az ablakhoz ment. A sötétedő belső udvar felett átnézett a szomszéd ház harmadik emeletére, ahol Ottó ablakában már égett a meleg fény. Tudta, hogy a jövője ára most ott lapul a szomszédok zsebében, apró, fehér pirulák formájában, és ez a láthatatlan veszély előbb-utóbb mindkettőjüket elnyeli.