A főrelé vak csendje

A lépcsőházi villanyóra-szekrény előtt dr. Bordás András arcán felizzott a szakmai felháborodás. Az öreg mérnök úgy érezte, a ház elavult hálózata az összeomlás szélén táncol a sok illegálisan rákötött géptől és a túlterhelt vezetékektől. „R = U/I, ezt mindenkinek tudnia kellene ebben a nyomorult házban! Ha Nikolai Tesla nem intézett volna nekünk váltóáramot, akkor ma meg lennénk lőve, de ezek azt hiszik, a hálózat végtelen!” – mormolta a bajsza alatt elszántan. Úgy vélte, a gépészet védelmében azonnal cselekednie kell, mielőtt leég az egész épület, ahogy az a régi szép időkben sosem fordulhatott volna elő. „Bezzeg amikor én még ettem a 3.60 Forintos kenyérből, tisztelték a szakmát!” – tette hozzá, majd egyetlen határozott mozdulattal lecsapta a ház fő reléjét.
A kattanás visszhangja még ki sem hunyt, amikor a Vászoly utca 6. egyetlen másodperc alatt borult koromsötétbe. A lépcsőház lámpái kialudtak, a szuterénben pedig a mély, ablaktalan folyosót elnyelte a vaksötétség. Lugosi Jenő lemezjátszóján a gépies nyüszítéssel elhallgatott az opera, miközben a pincéből felhallatszó tompa morajlást éles csattanások törték meg.
A szuterén sötétjében elszabadultak az indulatok. Valaki durván egymásnak feszült a szűk átjáróban: egy elfojtott szitokszót éles sikoly követett, majd a falnak csapódó testek tompa puffanása hallatszott. A tolakodás közepette egy nehéz, fémesen csördülő tárgy – vagy talán egy vastag, lezárt boríték – hullott a hideg betonra, és gurult végig a lépcső tövében, miközben a sötétben kapkodó kezek surranása hallatszott.
Az első emeleten azonban már nyílt is a biztonsági lánccal kiegészített ajtó. Erzsi néni, aki a kukucskálón át a legkisebb rezzenést is figyelte, azonnal kimeredt a folyosóra, kezében egy öreg, sárgás fényű zseblámpával. „Mi folyik odalent már megint?! András, maga megint a hálózathoz nyúlt? Hát nem igaz, hogy ebben a házban egyetlen nyugodt estéje sem lehet az embernek, és a közös képviselő megint sehol sincs, amikor ég a ház – illetve most pont hogy sötét van!” – kiáltotta le szigorú, ellentmondást nem tűrő hangján a lépcsőfordulón át.
A zseblámpa keskeny fénynyalábja végigpásztázott a korláton, le egészen a szuterén lépcsőjéig, ahol a sötétben még ott lebegett az iménti összecsapás feszültsége. A vak sötétségbe borult házban mindenki visszatartotta a lélegzetét, miközben a betonon fekvő, elhagyatott tárgy némán várta, hogy valaki megtalálja a csöndben.