A rendelő zárt ajtajánál

Erika eltorzult arccal, reszkető kézzel rántotta maga után a földszinti magánrendelő opálüveges ajtaját. A karján szorosan tartotta a pólyába bugyolált csecsemőt, a táskájából pedig kilógtak a kórházi zárójelentések papírjai. Bálint léptei dübörögtek a lépcsőház kőburkolatán, ahogy tehetetlen dühvel rohant a nő nyomában, de mielőtt elérhette volna a kilincset, a hűvös üveg túloldalán elfordult a kulcs. A fém kattanása kíméletlen falat húzott közéjük.
– Nyisd ki, doki, ne csináld a műsort! – dörömbölt Bálint a tejüvegre szorítva az öklét. Az izzadság égette a szemét, a folyosó fojtogató csendjében a saját szívverése visszhangzott. Odakintről, a szuterén felől a Miri Csemege halk zümmögése szűrődött fel, miközben Fekete Zoltán kimért léptei jelezték, hogy a közös képviselő épp az udvart ellenőrzi.
Az ajtó mögött felkattant egy öngyújtó, majd Dr. Szabó András rekedtes, másnapos hangja törte meg a feszültséget. Az orvos nem nyitotta ki a zárat, csak a homályos üvegnek támaszkodott belülről.
– Nyugodj meg, Bálint. Erika és a gyerek bent vannak, biztonságban – mondta szinte suttogva, de a szavaiban ott bujkált a hideg kalkuláció. – De beszéljünk a prioritásokról. Balog Henrik holnapig adott haladékot a kártyaadósságomra. A végrehajtó ügyvéd nem viccel. Ha nem szerzel nekem pénzt, hogy kifizessem, kénytelen leszek pénzzé tenni a tudásomat.
– Zsarolsz, te szerencsétlen alkoholista? – sziszegte Bálint, arcán kigúvadtak az erek.
– Csupán üzletelünk – felelte Szabó egy halk köhögés kíséretében. – Vagy előteremted az összeget, vagy még ma este odaadom a papírokat Encinek és Erzsi néninek. Képzeld el, mit szól majd a ház, ha megtudják, milyen mintaszerű apuka bújik meg a biztonsági őr egyenruhája mögött.