A hatósági csapda

A földszinti kapualjban Fekete Zoltán sárguló arccal szorongatta a katasztrófavédelem hivatalos jegyzőkönyvét. A kiérkező ellenőrök a pincei gázszag és a kiégett villanyóra-szekrény láttán kíméletlen ultimátumot szabtak a közös képviselőnek: a társasháznak azonnal el kell indítania egy milliós kényszerfelújítást a lakók nyakába varrt rendkívüli befizetéssel, különben napokon belül életveszélyessé nyilvánítják az épületet, és elrendelik a teljes kilakoltatást.
– R = U/I, ezt mindenkinek tudnia kellene, nem azonnal lezárni a házat! – háborgott Dr. Bordás András a lépcsőfordulóból, mérgesen viaskodva a mankójával. – Én még ettem a háromhatvanas kenyérből, de ekkora képtelenséget még nem látott ez a lépcsőház!
A szuterén bejáratánál Székely Ricsi dühösen méregette a papírokat szorongató tisztviselőket. Ha lezárják az épületet, a csomagtartóból futtatott csempészáru-üzletének azonnal vége. A félhomályos folyosó végén azonban Dr. Balog Henrik állt. A kényszerárverező ügyvéd jéghideg eleganciával igazította meg a nyakkendőjét. Számára az ultimátum nem veszélyt jelentett, hanem a tökéletes csapdát: a megemelt költségek alá roppanó lakók lakásai pillanatok alatt a markába hullhatnak. Fekete Zoltán izzadó tenyérrel nézte a végzést, miközben a lépcsőházban fojtogatóvá vált a néma pánik.