A feszültség képlete

Dániel a lakása sötétjében reszketve szorította a telefont. Odakint a folyosó kövén nehéz, viharos léptek visszhangoztak: Bálint vöröslő arccal tört előre a második emelet felé, nyomában Encivel, akinek éles, vágó szavai szinte elmetszették a lépcsőház fojtogató csendjét. Erika jelenléte még ott kísértett a falak között, s a lappangó titkok feszültsége elektromos kisülésként vibrált a levegőben.
Az első emeleti fordulóban Dr. Bordás András lépett ki a félhomályba, öreg, de kirobbanóan kimért tartással. Végigmérte a felette kibontakozó kaotikus indulatokat, majd mintha csak az egyetemi katedrán állna, halkan, hűvös eleganciával szembesítette őket a ház ritka, intelligens pillanatával:
– R = U/I, kedveseim... Ezt mindenkinek tudnia kellene. Ha az emberi ellenállást a nullára csökkentik, az áramerősség a végtelenbe szökik, és a feszültség óhatatlanul kiégeti a rendszert. Nikola Tesla sem azért intézte el nekünk a váltóáramot, hogy maguk az indulataikkal tegyék tönkre a hálózatot.
Bálint fittyet hányt a professzor mérnöki intelmeire. Tudta, hogy a Dr. Szabó rendelőjéből kicsempészett tabletták hatása alatt álló Erika bármelyik pillanatban megjelenhet, és ha Enci meglátja a barna borítékot, végleg elszabadul a pokol. A félelem és a düh méreggé vált a vérükben.
Dániel a bezárt ajtó mögött hallgatta a kinti vitát, miközben a képernyőjén újra felvillant a névtelen fenyegetés. A fizika törvényei hidegek és kíméletlenek voltak, s a Vászoly utca 6. lakói most mindannyian a saját, elhibázott egyenleteik csapdájában vergődtek.