Szabályzat szerinti udvarlás

A tizenegyes padon tekerő János-G534 nem az őrszem léptékét figyelte, hanem a nagymama megroggyanó térdét. A kolónia szigorú szabályzata szerint a bioszektorok közötti érzelmi megnyilvánulásokat kíméletlenül szankcionálták – elvégre a túlzott szívverés pazarolt kalóriát jelentett –, János mégis megkockáztatott egy szánalmat és gyengédséget árasztó biccentést. Szívesen átvállalt volna egy pár wattot az öregasszony terhéből, ha a dinamórendszer nem lett volna szigorúan egyéni fogyasztásra kalibrálva.
A nagymama természetesen azonnal felvette a szabálykövető polgár szigorú arcélét. A fali ampermérőre meredt, mintha János csak egy hibás alkatrész lenne a gépsorban. A kolónia törvényei világosak voltak: az idős korosztálynak tilos volt a társadalmi kohéziót veszélyeztető szimpátia. Ennek ellenére a nagymama pedálritmusa kísértetiesen felvette János megfontolt, nyikorgó ütemét.
Alinda, miközben a saját tüdőkapacitását és a nagymama hiányzó feszültségét is egyszerre próbálta szinten tartani, nem bírta ki szemforgatás nélkül. A tizennégy évesek csalhatatlan ösztönével látta, hogy az öregek között nem koloniális bajtársiasság, hanem egyenesen a régi szép idők törvénytelen udvarlása folyik. János egy félreérthetetlen mosollyal igazított a hajtókarján, a nagymama pedig úgy tett, mintha csak a tejsavszint miatt pirult volna el.
A gépcsarnok gőzében a tiltott vonzalom legalább annyira felesleges luxusnak tűnt, mint az ízesített tápmassza. Alinda elfojtott egy morogást: ha már az öregek flörtölnek, legalább tekerhetnének egy kicsit szorgalmasabban.