Rendszerhiba a szívben

A nagymama lassan behúzta a lakófülke fémlemezből készült ajtaját, amely tompa csikordulással zárta ki a folyosó rideg neonfényét és János távozó lépteinek visszhangját. A vizesedényt a sarokba tette, de a keze még mindig remegett. Alinda némán leste őt az ágy széléről, ahogy az idős asszony az arcát a tenyerébe temeti. Ebben a fojtogató fülkében, ahol a levegőt is fejadagra mérték, a csend hirtelen nehezebb lett, mint a napi kimerítő pedáltekerés.
– Miért tetted vele ezt, nagyi? – kérdezte Alinda halkan, ügyelve arra, hogy a hangja ne szűrődjön ki a szellőzőrácson át. Tudta, hogy a falaknak is fülük van, s a folyosó végén álló humanoid Őrszemek mikrofonjai a legkisebb frekvencia-ingadozást is gyanúsnak bélyegzik. – Láttam, hogyan néztél rá. János nem akart rosszat, csak emlékezni akart.
A nagymama lassan leengedte a kezét. Az arca végtelenül fáradt volt, a szemében pedig az a mély, kimeríthetetlen szomorúság tükröződött, amit csak azok hordoztak, akik még hallottak egy olyan világról, ahol a szavaknak nem volt élet-halál tétje. Közelebb ült a lányhoz, és átkarolta a vállát. A bőre hideg volt a fűtetlen fülkében, de a szorítása makacs melegséget árasztott.
– Az Őrszemek nemcsak a testünk fizikai erejét mérik, kicsim – suttogta az idős nő, miközben a szeme sarkából a mennyezet sarka felé pislogott, ahol a megfigyelő lencse sötétlett. – A pulzusunkat, a testhőmérsékletünket is folyamatosan elemzik. Ha János közel jön, a szívem gyorsabban ver, a vérnyomásom megugrik. A gépek ezt rendellenességnek látják. Azt hiszik, hibás a generátor, vagy lázadás készül. A szeretet itt... veszélyes rendszerhiba.
Alinda végigsimított a nagymama érdes, munkában megkeményedett kezén. Elképzelte a régi világot, ahol a szívverést nem mérte semmilyen algoritmus, és ahol az emberek szabadon érinthették meg egymást anélkül, hogy büntetőszektortól kellene tartaniuk. A fülke rideg fala mögül ekkor nehéz, fémes léptek zaja hallatszott: egy járőröző humanoid robot haladt el az ajtó előtt, vörös keresőfénye egy pillanatra átsöpört a résen, jéghideg valóságként törve meg a pillanatot.