Idegen ritmus

Az őrszem szürke páncéljának fémes kattogása végül elenyészett a C-szektor párás homályában. A mennyezeti lámpa zöldje halványan derengett tovább, mint egy szűkmarkúan kimért bocsánat. Alinda combjaiban remegtek az izmok; a hirtelen átvett túlterhelés kiszívta az utolsó tartalékait is. A lány a hajtókarra borult, tüdeje zihálva küzdött az állott, olajszagú levegőért.
A nagymama remegő kézzel nyúlt Alinda felé, de a mozdulat félbeszakadt. A szomszédos pedálállás felől halk léptek zaja hallatszott. János-g534, a szektor új lakója lépett ki a rácsok homályából. Alig két napja helyezték át ide, de szokatlanul fegyelmezett tartása és idegen kimértsége máris kiváltotta a heti felelős gyanakvását.
– Ezt nem lett volna szabad – suttogta János. A hangja szaggatott volt, szemeiben nyers félelem bujkált. – A rendszer észleli az átcsoportosított wattot. Legközelebb mindkettőtöktől megvonják a fejadagot.
– Ne oktass ki! – sziszegte Alinda szaggatottan, miközben gőgje mögött ott bujkált a pánik. – Elvitték volna.
A nagymama intett nekik, hogy hallgassanak. János-g534 kemény, megkeményedett tekintettel nézte a lányt. Úgy viselkedett, mint aki korábban a kolónia külső, fegyveres részlegeinél szolgált, és pontosan tudta, mibe kerül egy apró hiba.
– Az új fülkében nincs helye a magánakciónak – mondta János halkan. – Ha túlélni akartok, tartjátok a ritmust.