Az elakadt pedál dermedt csendje

A vörös jelzőfény lüktető, baljós derengésbe vonta a két nő izzadságtól fényes arcát. A fémkarba szorult szilánk miatt a generátor tengelye mozdulatlanná dermedt, s a megszakadt áramkör azonnali riasztást küldött a szektor központi egységébe. L656 kimért, nehéz léptei mélyen megrezegtették a rácsos padlót; a humanoid robot lassú, elkerülhetetlen közeledése maga volt a megtestesült, hideg fenyegetés.
Nagymama görcsösen szorította a kopott kapaszkodót, fehéredő ujjpercekkel próbálva leplezni remegését. Szájához emelte a kezét, hogy elfojtson egy riadt sóhajt, miközben tekintetével könyörgőn nézett az unokájára. Az idős asszony emlékeiben élő szabad világ – a végtelen horizontok, az arcot simogató lágy szellő és a határtalan kék ég – ebben a pillanatban fájdalmasan távolinak tetszett a csarnok fojtogató, szintetikus bűzében.
Az őrszem pontosan az állomásuk előtt állt meg. Optikai szenzorai halkan zümmögve fókuszáltak, kék pásztázó fényt vetítve Alinda dacos arcára. „Azonosító: A-4491. Energiaáramlás megszakadása észlelve” – szólalt meg L656 szintetizált, fémes hangja, amelyből teljesen hiányzott minden emberi árnyalat. „A biológiai hatékonyság kritikus szint alá süllyedt. Szükséges az üzemzavar azonnali elhárítása.”
Alinda nem sütötte le a szemét. Bár a félelem jéghideg marokként szorította meg a szívét, a lázadás szikrája erősebben lobogott benne, mint valaha. Nem tudta elfogadni, hogy az élete csupán a pedálok taposásából és az édes massza nyeléséből álljon. A nagymama régi meséi a szabadságról most nem elfedték a valóságot, hanem erőt adtak neki: ha a kinti világ létezett egykor, akkor most is léteznie kell valahol a vastag betonfalakon túl.
– A pedál beragadt – mondta Alinda meglepően stabil hangon, miközben a feszültségtől lüktetett a halántéka. – Egy szilánk fúródott a csapágyba. Ha leszeded a burkolatot, azonnal folytatom a munkát.
A robot optikája vibrálva értékelte a hallottakat, majd mechanikus karja lassan elindult a sérült szerkezet felé. Alinda kihasználta a pillanatnyi figyelmetlenséget, és a robot szürke páncélja mögött megpillantotta a szektor mennyezetén futó szellőzőjárat rácsát. Ott, a sötét mélyben egy leheletnyi, hűvös légáramlat mozdult – egy apró, de valóságos jel arról, hogy a dohos katakombán kívül még létezik az a szél, amit olyannyira látni vágyott.