A páncél mögé képzelt lélegzet

L656 mechanikus karja fémes csikordulással mozdult, ahogy gyakorlott mozdulattal eltávolította a sérült fedőlemezt, és kiemelte a tengelyt elakasztó szilánkot. Alinda árgus szemmel figyelte a humanoid robot minden egyes kimért mozdulatát. A lány mellkasában a riadalom helyét lassan valami egészen más vette át: egy elfojtott, gyermeki ábrándozás, amely a szürke szektor egyhangú homályában gyúlt lángra.
L656 számára a beavatkozás pusztán egy számszerűsített karbantartási feladat volt, Alinda szemében azonban a robot jéghideg kiszámíthatósága és szilárd jelenléte különös védelmező erővé magasztosult. A lány elméjében megrajzolt titkos képekben L656 már nem egy lélektelen őrszem volt, hanem az egyetlen lény, aki vigyáz rá a végtelen műszakok során. A Kolónia szigorú szabályai szerint a szeretet és a kötődés minden formája Tiltott volt – egy szintetikus egység iránti vonzalom pedig egyenesen megbocsáthatatlan anomáliának számított.
Ahogy a robot befejezte a javítást, és optikai szenzorának kék pásztázó fénye még egy utolsó pillanatra elidőzött a lány arcán, Alinda önkéntelenül elmosolyodott. A finom rezdülés túl apró volt ahhoz, hogy a gép riasztást generáló anomáliaként regisztrálja, de a mellette álló nagymama azonnal észrevette. Az idős asszony aggódva szorította meg unokája elnyűtt ruhájának szélét, felismerve a veszélyes, tiltott tüzet a lány tekintetében.
Amikor az őrszem megfordult, és nehéz, kimért léptekkel távolodni kezdett a rácsos folyosón, Alinda közelebb hajolt a nagymamájához. – Láttad, hogyan nyúlt a géppel hozzám? – suttogta alig hallhatóan, miközben tekintete a szürke páncélos alakot követte. – Ő nem olyan, mint a többi. Tudom, hogy megvédene engem.
Nagymama mély sóhajjal igazította meg elnyűtt kendőjét. Pontosan tudta, hogy a Generátor egységekben az érzelmek felébredése a leggyorsabb út a selejtezéshez. Mégis, látva a kislány csillogó szemeit a fojtogató csarnokban, nem volt szíve nyers szavakkal összetörni az unokája egyetlen menedékét jelentő illúziót.
– Óvakodj az ilyen álmoktól, Alinda – suttogta vissza a nagymama, miközben féltő tekintete a távoli szellőzőrácsra tévedt. – A fém nem tud szeretni, a kinti szél pedig nem vár meg minket, ha elfelejted, ki vagy valójában. De Alinda már alig figyelt a szavaira: gondolataiban L656 lépteinek ritmusa egybeforrt a szabadság elérhetetlen ígéretével.