A hálózat határán

Az őrszem nehéz léptei végül belevesztek a csarnok gőzébe, de a tizenkettes pad feletti hálózat nem nyugodott meg. A transzformátor halk, sercegő hangon tiltakozott a hirtelen kiugró terhelés ellen. Alinda még mindig görcsösen taposta a pedálokat, tüdeje zihált, miközben a wattmérő a piros mező szélén táncolt. A túlfeszültség nem játék: ha a szektor főbiztosítéka kiold, az egész sor büntetést kap.
– Lassan, kislányom, lassan… – suttogta a nagymama, bár az ő lába is alig bírta már a ritmust. – Rezonanciába hozod a rendszert. Régen, amikor még igazi villanykörték égtek a házakban, a hálózat elbírta, ha valaki túllőtte a célt. De ez a mostani vas nem felejt.
A szomszédos pult felől János-g534 lopva közelebb lépett. Szemeiben feszült aggodalom tükröződött. Bár a félelem szorította a torkát, átnyúlt a két pad közötti keskeny résen, és megpróbálta finoman korrigálni a tehermentesítő kart, hogy felvegye Alinda energiatöbbletének egy részét.
– Ne! – szisszent fel halkan a lány, de a hálózat már sípolt.
A lámpák egy pillanatra elhalványultak, ahogy a túlterhelt vezetékek megremegtek. A kolónia falai között az áram nem pusztán energia volt, hanem maga az életben maradás feltétele. És most, ebben a törékeny pillanatban, mindhárman tudták, hogy egyetlen elhibázott mozdulat az egész szektort sötétségbe boríthatja.