Zseblámpás kihallgatás

Dániel kulcsa megcsikordult a záremelvényben, de mielőtt besurranhatott volna a sötét lakásba, a szomszéd ajtó biztonsági lánca fenyegetően csörrent. Vincze Erzsébet, a ház önjelölt fő-biztonsági tisztje résnyire nyitotta az ajtaját. Egy olcsó, ledes zseblámpa kísérteties fénye alulról világította meg ráncos arcát, amitől leginkább egy gyanakvó, szemüveges bagolyra hasonlított.
„Maga meg mit somfordál itt a sötétben, Dánielkám?” – sziszegte Erzsi néni, miközben gyanakvóan vizslatta a fiatalember remegő kezét és a telefon villódzó kijelzőjét. Dániel ösztönösen a háta mögé rejtette a készüléket, de késő volt: az öregasszony éjjellátó tekintete elől a fénysebesség sem menekülhetett.
„Nem mintha köze lenne hozzá bárkinek,” – folytatta az idős hölgy, önkéntelenül conspiratív suttogásra váltva – „de az a rideg Balog úr ma délután gyanúsan sokat ácsorgott lent a postaládáknál azzal a fekete mappájával. Bár a kedves Dezső bá azt mondta, Balog úr csak a közös költség miatt aggódik – milyen gáláns úriember ez a Dezső bá, mindig megemeli a kalapját a lépcsőn! –, én tudom, amit tudok. Balog úr bedobott egy barna borítékot a maga ládájába is, Dánielkám, aztán úgy nézett körbe, mint aki lopni jár.”
Dániel gyomra görcsbe rándult. A névtelen üzenet mögött most hirtelen felsejlett az élre vasalt öltönyös kényszerárverező hideg profilja. „Egy... borítékot?” – nyögte ki száraz torokkal.
Erzsi néni elégedetten bólogatott, mintha épp most fejtett volna meg egy bonyolult rejtvényt. „Aha! Látom, fogalma sincs róla. Pedig még valami kód is rá volt írva filccel. Na menjen csak, nézze meg lent, mielőtt valaki kiforgatja!” – mondta, majd az ajtó egy határozott kattanással bezárult, magára hagyva Dánielt a koromsötét folyosó fojtogató bizonytalanságában.