Zsarolás az Excel-táblázat felett

Dániel a monitor szürke derengésében próbált uralkodni a szívverésén. Adatelemzőként megszokta, hogy minden élethelyzetre létezik egy átlátható Excel-táblázat, de a tegnap éjféli kattintására nem volt kész képlete. Akkor, a harmadik kávé és a sárgacsekkes halom fölött görnyedve, végső elkeseredésében belépett a ház közös hálózati meghajtójába, és átmásolt egy olyan bizalmas állományt, amit nagyon nem kellett volna.
A telefon kijelzője ekkor újra felvillant az íróasztalon. „A hallgatás ára a gázóraszekrény mögött vár. Tíz perced van.” Dániel gyomra akkorát rándult, mintha a lift szakadt volna le alatta. Vajon a hatósági ellenőrök felfordulásában valaki más is kiszúrta, ahogy éjjel a lépcsőházi csatlakozónál babrált?
Halkan a bejárati ajtóhoz osonva a kukucskálóra tapasztotta a szemét. Odakint a félhomályos folyosón Várkonyi művész úr lopakodott elnyűtt bársonyköpenyében, és fojtott hangon, kísérteties pontossággal utánozta Erzsi néni korhadt köhögését. Fekete Zoltán ma is körbejárt a házban, sárga figyelmeztető cetliket ragasztva a kilincsekre, de Dániel tudta: a valódi fenyegetés nem a közös képviselő jegyzőkönyveiben lapult.
Amikor a lépcsőházban Dr. Szabó András dühös morgása újra felvisszhangzott a fordulóból, Dániel remegő hüvelykujjal nyitotta meg a zsaroló üzenet melletti csatolmányt. Egy homályos fotó volt az: a saját megriadt arca a monitor kék fényében, pontosan a tegnap esti elhibázott pillanatban.