Sürgető másodpercek

Dániel tenyere jéghideg volt, ahogy a zár halk kattanásával kilépett az első emeleti folyosóra. Az ultimátum számlálója kíméletlenül pörgött: alig pár perce maradt, hogy elérje a gázóraszekrényt, mielőtt a zsaroló beváltja a fenyegetését.
A lépcsőfordulóban Fekete Zoltán állt leszegett fejjel, miközben a katasztrófavédelem ellenőre egy sárga jegyzőkönyvet lebegtetett a szeme előtt.
– Vagy elindul az azonnali, teljes kényszerfelújítás, vagy még a héten lakatlanná nyilvánítjuk a házat! – harsant a hatósági ember szigorú hangja.
Fekete szája széle megremegt, az arca hamuszürkévé vált.
– Nincs ennyi pénz a felújítási alapban... – nyögte ki kétségbeesetten. – A lakók képtelenek ezt kifizetni!
Ekkor emelkedett ki a forduló árnyékából Dr. Balog Henrik. Élre vasalt öltönyében, jéghideg eleganciával lépett a megtört közös képviselő mellé.
– Semmi ok a pánikra, Zoltán – mondta Balog halk, kimért hangon. – Ha a társasház képtelen kigazdálkodni a csillagászati összeget, a befektetői csoportom szívesen átvállalja a terheket. Cserébe csupán a jelzálogjogot kérjük a közös tulajdonú területekre.
A földszinti rendelő félig nyitott ajtajában álló Dr. Szabó András riadtan húzta össze magán a köpenyét. Pontosan tudta, hogy Balog hálója most zárul rá végleg a házra.
Dániel a feszült vitát kihasználva a fal mentén osont a sárga fém lemezajtóhoz. Ujjai reszkettek, amikor a gázóra mögötti sötét résbe nyúlt, és megérintette a hideg fém mögött lapuló, kemény borítékot.