Fojtogató ultimátum — új hang

Dániel a kabátja belső zsebébe süllyesztette a megszerzett, hideg borítékot, és a fal mentén óvatosan visszahúzódott a földszinti lépcsőforduló árnyékába. Odafönt Fekete Zoltán és Balog Henrik még mindig egymás szavába vágva vitatkoztak a ház kényszerű felújításáról, ám a figyelem hirtelen elterelődött: a félemeletről Erika rohant le a lépcsőn, karjában egy vékony takaróba göngyölt csecsemővel.
– Erika, várd meg, míg megbeszéljük! – lihegte Bálint, aki elkeseredetten futott a nő nyomában, de elkésett. Erika bevetődött Dr. Szabó András rendelőjének félig nyitott ajtaján. Az orvos egyetlen gyors mozdulattal berántotta a nőt, majd a biztonsági őr orra előtt kattant a réz zárszerkezet.
Bálint tehetetlen dühében a korhadt faajtóra csapott.
– Engedj be, Szabó! Ez nem a te ügyed, ne avatkozz bele!
Az ajtó résnyire nyílt, s a nyílásban megjelent az alkoholos szagú szobából Dr. Szabó zaklatott, éles arca. Szemei a félelemtől és a dühtől szikráztak.
– Dehogyisnem az én ügyem, Bálint! – sziszegte fojtott hangon az orvos. – Balog Henrik még a héten elárverezi a rendelőmet, ha nem törlesztem a tartozásomat. Úgyhogy te most szépen megmentesz engem.
– Miről beszélsz, Doki? – nyögte Bálint, s az arca hamuszürkévé vált.
– Arról, hogy vagy szerzel nekem felújítási pénz címén félmilliót holnap reggelig, vagy még ma este átnyújtom Encinek a zárójelentés másolatát erről a gyerekről. Választhatsz: a pénzed bánja, vagy a teljes életed.
A közeli kisbolt nyitott ajtajánál álló Marika néni csak a fejét csóválta a papírzacskóval a kezében, s a gang felé sompolyogva halkan megjegyezte: „Zoltán úgyis körbejárt a házban... nem marad itt semmi titokban.”