A bezáruló csapda

Bálint ökle tehetetlenül zuhant le a rendelő nehéz ajtójáról. A zár kattanása végérvényesnek tűnt, a bentről áradó langyos, fertőtlenítőszagú csend pedig fojtogatta. Ötszázezer forint reggelig – a zsarolás szavai visszhangoztak a fejében, miközben lassan a lépcsőforduló felé hátrált.
A félemeleti korlátnál Várkonyi Gábor lapult az árnyékban. A színházi színész sápadt arccal, reszkető kézzel markolta a fa korlátot; pontosan hallotta a rendelőből kiszűrődő alkut, és paranoiás tekintettel figyelte a földszintet. Amikor Bálint tekintete találkozott az övével, Várkonyi rémülten visszahúzódott a sötét ajtórése mögé, mint aki maga is bűnrészessé vált.
Ekkor dühödt léptek sora verte fel a lépcsőház feszült csendjét. Dr. Balog Henrik lépkedett lefelé a második emeletről, nyomában a tajtékozó Fekete Zoltánnal. A közös képviselő arca eltorzult a méregtől, kezében egy hivatalos mappa lapjait szorongatta.
– Nem érdekel a kifogása, Balog úr! – csattant fel Fekete hangja a visszhangos térben. – Ha a hatósági bejelentést megteszik a lakók, maga sem mossa le magáról a felelősséget! És mi folyik itt a rendelőnél? Bálint! Mit dörömböl ott mint egy őrült?
Bálint a zsebébe süllyesztette remegő kezét. A csapda bezárult: Szabó ultimátuma, Balog hideg tekintete és Fekete tombolása egyszerre nehezedett rá. A kapualj homályában lapuló Dániel érezte, ahogy a megszerzett boríték éles sarka a bordáinak feszül, miközben az utcáról megszólalt egy sziréna távoli, baljós hangja.