Zsarolás az emeleti fordulóban

Bálint nem várta meg, míg Bordás professzor befejezi a szónoklatát. Otthagyta a postaládáknál tolongó, egymásra mutogató lakókat, és nehéz léptekkel indult fel a lépcsőn. A kopott köveken visszhangzott a bakancsa, de az első emeleti pihenőnél kénytelen volt megtorpanni. Az otthonkás alak úgy állt a fordulóban, mintha órák óta ott várt volna rá.
Erzsi néni száraz, papírvékony keze a korlátra tapadt, a tekintete pedig jéghideg pontossággal mérte fel a férfi feszültségét. Lassan a zsebébe nyúlt, és megmutatta a vastag, barna boríték sarkát. A papír élein látszott, hogy már párszor átlapozták a benne őrzött iratokat és a rendelői fotókat.
– Sietsz, Bálint? – kérdezte halk, károgó hangon, ami alig hallatszott el a kapualj morajáig. – Pedig a fontos dolgok nem lent történnek a hirdetőtáblánál. Ha ma estig nem hozod a hiányzó összeget, Enci egyenesen Erikától fogja megtudni, mi folyik a magánrendelő mögött. És hidd el, a gyereknek sem tesz jót, ha az anyja hirtelen elfelejti, ki fizeti a gyógyszereket.
Bálintnak összerándult a gyomra, a szeme benyomódott a dühös tehetetlenségtől. Összeszorította a fogát, miközben lent Bordás hangja megint felcsattant.
– Nincs annyi pénzem, maga sátán – sziszegte a biztonsági őr, de a hangja megbicsaklott.
– Akkor keress, fiam! Ebben a házban mindennek ára van, és az óra ketyeg – mosolyodott el hidegen az öregasszony, majd visszalépett a sötét folyosó árnyékába.