A pénzügyi hurok szorítása

Bálint zihálva sietett feljebb a sötétedő lépcsőházban, hogy elmeneküljön az öregasszony fojtogató ultimátuma elől, de a harmadik emelet fordulójában kénytelen volt megtorpanni. A körfolyosó kövén hűvös, kimért léptek kopogtak. Dr. Balog Henrik lépett ki a lakásából élre vasalt öltönyben, makulátlanul és fagyosan, mintha a házat fojtogató áramszünet és feszültség meg sem érintené.
A folyosó félhomályában Várkonyi ajtója szinte észrevétlenül résnyire nyílt; a paranoiás színész szótlanul, visszatartott lélegzettel leste a tiszta, éles lépteket a sötétből.
Balog nem a kijárat felé indult. Lassan megállt a hármas lakás előtt, ahonnan Máté és Bianka elfojtott, mégis kétségbeesett vitája szűrődött ki a vékony tölgyfa ajtón át. A fiatalok törlesztőrészletei az egekbe szöktek, a másodállások és a felújítási költségek felőrölték az utolsó tartalékaikat is. Balog szája szélén alig látható, jéghideg mosoly suhant át, amikor a lépcsőn épp felfelé igyekvő Fekete Zoltánhoz fordult.
– Zoltán úr – megszólalása halkan csattant, rögtön megfagyasztva a levegőt a közös képviselő előtt. – A rendkívüli közgyűlésen fel kell emelnünk a felújítási alapot. A duplájára. Ha nem tesszük, a ház műszakilag elértéktelenedik. És higgye el, mindenkinek jobb, ha a fizetésképtelen elemek most roppannak össze, nem pedig később. A megüresedő lakásokra pedig személyesen garantálom a gyors, hitelképes vevőket.
Fekete Zoltán idegesen igazította meg a szemüvegét. A szabálymánia és a ház pénzügyi gondjai szorításában észre sem vette azt a hálót, amit az ügyvéd szőtt köréjük. A pénzügyi hurok lassan, de visszavonhatatlanul szorult rá Mátéékra és a ház sérülékenyebb lakóira.