Zsarolás a vaksötét gangon

Dániel óvatosan kattanásig fordította a kulcsot a sötét előszobában. Marietta a szoba mélye felé osont, az udvari ablakhoz, ahol a szemközti épület harmadik emeletén felvillant Ottó zseblámpájának megnyugtató, szaggatott fénysugara. A lány megkönnyebbülten válaszolt a néma jelzésre – a szomszédos ház ablakában Ottó jelentette számára az egyetlen menedéket ebben a fojtogató éjszakában.
A kint uralkodó vaksötétben azonban az első emeleti gangon újabb összecsapás készülődött. Bálint lámpájának keskeny fénykévéje a lépcsőfordulónál hirtelen egy görnyedt, mozdulatlan alakot világított meg. Vincze Erzsébet a vaskorlátnak támaszkodva várt rá, mintha pontosan kiszámította volna, a biztonsági őr merre próbál elosurranni a folyosói káosz elől.
– Azt hitted, az áramszünet eltakar, Bálint? – sziszegte Erzsi néni, és a hangjából hiányzott minden öreges bizonytalanság. Lassan emelte meg a kabátja alól kiálló, nehéz barna borítékot. – Ha holnapig nem rendezed a tartozást, Enci kezébe adom a dokumentumokat. Az utolsó papírig megtudja, hol élsz valójában, ki az az Erika, és kinek a gyermekét eteted a szolgálati lakásban.
Bálint torkán fennakadt a szusz, tenyere izzadtan tapadt az elemlámpa műanyag szárára. Tudta, hogy a ház sötét hálójában az idő nyomása végleg összeroppantja.