Zsarolás a rendelő homályában

Az ajtózár éles kattanással fordult el, és Dr. Szabó résnyire nyitotta a rendelő súlyos tölgyfa ajtaját. A sötét belső térből fertőtlenítőszer és állott alkoholszag keveréke csapott ki. Az orvos megragadta Bálint kabátujját, berántotta a férfit a homályos előtérbe, majd azonnal rásorolta a reteszt.
A rendelő mélyén, a leharcolt vizsgálóágy szélén Erika ült, karjában egy vastag pokrócba bugyolált, halkan nyöszörgő csecsemővel. Remegő ujjakkal egy kék mappát szorongatott a mellkasához, tekintetében pánik égve tükröződött.
– Gyere csak be, Bálint! Mielőtt az a bürokrata Fekete úr ideérne a zseblámpájával – sziszegte Dr. Szabó, miközben szemei alatt mély, sötét karikák lüktettek. Keze és hangja egyaránt remegett a megvonástól meg a tehetetlen rettegéstől.
– Engedd el őket, doki! Mi a fenét művelsz? – lépett közelebb Bálint, de a torka összeszorult.
– Nem róluk van szó, hanem rólad és a drága Encedről – mosolyodott el torzul az orvos, és egy elnyűtt recepttömb szélét babrálta. – Balog Henrik hajnalig adott haladékot. Ha nem rendezem a kártyaadósságomat, felvásárolja és kényszerkiüríti a praxisomat. De te kisegítesz, Bálint. Vagy szerzel nekem pénzt, vagy most azonnal felmegyek a másodikon lévő Kovacovic kisasszonyhoz, és a kezébe adom Erika terhességi papírjait meg a gyerek születési anyakönyvét. Mit gondolsz, mit szól majd Enci az eltitkolt fattyadhoz?
A lépcsőház felől ekkor ütemes, dühös sarokkoppanások visszhangoztak. Nem Fekete úr kimért léptei voltak azok, hanem Enci lépkedett lefelé a sötétben, Bálintot keresve. Bálintnak elakadt a lélegzete; a fojtogató zsarolás hurokként szorult a nyakára, miközben a fenyegető léptek egyre közeledtek a zártszegélyű ajtóhoz.