A rendelő ajtajánál

Bálint egyetlen pillantást sem vetett a lámpával hadonászó közös képviselőre, inkább a lépcső korlátját markolva szinte repült lefelé, két-három fokot is átugorva. Szíve a torkában dobogott, nem a tűzvédelmi szabályszegés, hanem Erika és a csecsemő miatt. Ahogy elszáguldott Fekete úr mellett, egy hűvös huzat csapta meg, de nem lassított.
– Bálint úr! – kiáltott utána Fekete Zoltán, akinek a hangja most meglepetéstől fulladt. – Hová rohan? Ez nem az Akropolisz! A folyosón elhelyezett virágládák is szabálytalanok!
Dániel a második emeleti folyosóról nézte a bizarr jelenetet. Bálint félelme átragadt rá, de Fekete úr pedánssága és a sötétség groteszk kontrasztja a legrosszabb rémálmainál is életszerűbbé tette a helyzetet. A zseblámpa fénye egy pillanatra megvilágította az elmosódott alakokat, majd eltűntek az alsóbb szintek homályában. A lépcsőház csendje még feszültebb lett, csak Dániel saját szívverése dörömbölt a fülében.
Bálint meg sem állt, csak a földszinti folyosón lassított, a patinás, de most különösen baljósan záródó rendelőajtó előtt találta magát. Egy tompa zörrenés szűrődött ki belülről, ami megerősítette gyanúját. Dr. Szabó, az alkoholista kártyás háziorvos, aki Balog Henriknek tartozott annyi pénzzel, hogy még az ördög is elsápadt volna, most valószínűleg Erika kétségbeesését is igyekezett a saját hasznára fordítani. Bálint ökölbe szorult kézzel állt az ajtó előtt, tehetetlenül, mint egy bankhitelbe szorult kisember, aki a végrehajtó érkezésére vár. Nemcsak Erika és a gyerek jövője volt a tét, hanem a Balog Henrik által szőtt lakáshitel-csapda is, amely lassan, de biztosan fojtogatta az egész házat. A tegnap esti titok, egy elhallgatott, sötét üzlet, most visszhangzott a bezárt ajtó mögül. Bálint tudta, a kulcs Dr. Szabó zsebében van, akinek az adóssága sokkal mélyebbre húzta, mint az áramkimaradásba süllyedt épület.