Zizegő papírok a kapualjban

Fekete Zoltán fenyegetőzése még ott visszhangzott a kapualj téglái között, amikor Dániel óvatosan hajolt a második emeleti korlát fölé. Lentről, a földszinti sötétségből halk, fémes kaparászás törte meg a csendet. Nóra állt a postaládáknál, telefonja imbolygó kék fényénél szorongatva egy vastag, megcímzetlen papírköteget. Idegesen pillantgatott a bejárati ajtó felé, ahol az utcán egy járó motorú, sötétített üvegű fekete autó várakozott a sötétben.
A nő nem vett észre semmit a felette figyelő tekintetekből. Egyetlen határozott mozdulattal próbált betuszkolni egy borítékot a tizes lakás nyílásába, ám a fémlemez fojtott csattanással akadt meg. Ekkor a földszinti lépcsőforduló felől Dr. Balog Henrik bukkant elő. Az ügyvéd egy pillanatra megtorpant, hideg tekintete végigsiklott Nóra zaklatott arcán és a félkész mozdulaton. Nem szólalt meg, csak egy száraz, méricskélő pillantással nyugtázta a látottakat, mielőtt elkerülve a nőt, gyors léptekkel a szuterén felé vette az irányt.
A sötét folyosón Erzsi néni ajtajának kémlelőnyílása mögött halvány árnyék mozdult. Az öregasszony fojtott hangon morgott magában a rés mögött, fanyarul felemlegetve, hogy Tormai főtörzs ma este sem a rendőri kötelességét teljesíti Etelkánál, miközben a házban elszabadulnak az indulatok.
Nóra hirtelen elrántotta a kezét a postaládától, táskájába süllyesztette a megmaradt papírokat, és zaklatottan sietett ki a nehéz kapun a várakozó autóhoz. Dániel a korlátnak feszülve nézte a távozó jármű piros lámpáit, miközben a zsebében maradt telefon kijelzője még mindig jéghidegen világított a tenyerében.