Zárolt adatok a másodikon

Dániel a másodikon, a félig nyitott ajtó mögött állt, ujjai görcsösen szorították a telefonját. A lenti ordítozás – a volt légiós rekedt fenyegetőzése és Erzsi néni hisztérikus vádaskodása – csak tompa morajként szűrődött fel hozzá, de a zsebében megremegő készülék valósággal felégette a tenyerét. Egy ismeretlen számról érkezett az értesítés, pontosan ugyanazzal a titkosított kódsorral, amit tegnap éjjel, a pánikszerű törlés előtt generált a céges szerveren. „Nem mindent lehet formázni, Dániel” – állt a kijelzőn. Pulzusa azonnal az egekbe szökött, ahogy a sötét képernyőt leste.
Kitekintett a gangra, ahol a füst még mindig makacsul terjengett a gyér vészvilágítás kékes fényében. Tudta, hogy ha a hatóságok vagy a katasztrófavédelem alaposabban átvizsgálják a ház hálózatát, a pincétől a padlásig minden kiborul. És nem csak az ő tegnap esti, kétségbeesett szabotázsa. Odalent az ex-légiós még mindig Bálintot szorongatta a barna boríték miatt, de Dánielt most másféle rettegés kerítette hatalmába. Úgy érezte, a falaknak is szemük van.
A szomszéd fordulóból hirtelen suttogás hallatszott. Dr. Bordásné Etelka suhant el a lépcsőn, feltűnően sietősen, selyemköntösét magára rántva. Erzsi néni fojtott, rekedt hangon odavetette a háttérből Erika felé: „Zoltán ma is körbejárt a házban, ne hidd, hogy nem láttam, kihez jött be lopakodva!” A főtörzs neve hallatán Etelka egy pillanatra megtorpant, de nem nézett vissza, csak sietve eltűnt a kanyarban.
Dániel visszalépett a sötét előszobába, és finoman magára húzta az ajtót. A zár kattanása szinte elenyészett a lenti viták zajában. A telefon kijelzője rideg, kék fénnyel világította meg az arcát. Válaszolnia kellett a fenyegetésre, mielőtt a tegnap esti titok végképp betemeti őt és ezt az amúgy is romokban heverő házat.