Zárlat a szuterénben

Dániel alig ért le a pince hűvös, penészes szagú lépcsősorán, amikor éles, fémes pattanás rázta meg a falakat. A mennyezeti csupasz égő villant egyet, majd sistergő hang kíséretében végleg kialudt. A hirtelen beálló vaksötétségben égett műanyagszag terjedt el: a hálózat túlterhelődött, s a szuterén szakasza teljesen áramtalanodott.
– Ennyit a csendes elintézésről! – csattant fel a homályból Székely Ricsi. A csempész dühösen vágta be maga mögött a raktára ajtaját, s egy éles fényű zseblámpával azonnal Dániel arcába világított. – Valaki megint rátelepedett a vonalamra! Ha Fekete úr meglátja a füstölgő elosztót, holnapra mindent lefoglaltat!
A folyosó mélyéről Kovács Tibor bá nehéz léptei visszhangoztak. Az idős villanyszerelő feszítővassal és műszertáskával a kezében lépett elő a kinyitott főkapcsoló-szekrény mögül.
– Ne kiabálj, Ricsi, inkább tartsd a fényt! – morogta Tibor bá, miközben a megolvadt vezetékeket vizsgálta. – Ez nem egyszerű túlterhelés. Valaki szándékosan buherálta meg a főbiztosítékot fentről. Ha húsz percen belül nem hárítom el a zárlatot, az egész ház sötétbe borul.
Dániel mellkasa összeszorult. A zsebében meglapuló telefon újra megrezrent, de a lekapcsolt áram miatt a szuterén szűk folyosója valóságos csapdává vált. A lépcsőház felől ekkor sietős léptek zajongtak: a feszültség a tetőpontjára hágott.