Zárlat a második emeleten — új hang

A lépcsőházban álló pattanásig feszült csendet alig fél perccel később egy száraz, torzított gitárakkord robbantotta szét. A második emeleten Radó Károly Karesz bömböltette fel a kilencvenes évekbeli csöves erősítőjét, fittyet hányva a folyosói drámára és Fekete úr papírjaira. Nem sejthette, hogy a Marshall tápvezetékét alig egy órája csatlakoztatta rá sunyin Sipos Bendegúz illegális, nyolc bányászgéppel dübörgő hálózatára.
A két energiavámpír találkozását a ház nyolcvanéves rézkábelei alig három másodpercig bírták. Az első emeleti főelosztó szekrényből kékesvörös szikracsóva lövellt ki, mint egy kisülős tűzijáték, majd fülsiketítő durranással elszállt a ház teljes áramellátása. A lépcsőházat sűrű, égett műanyagszag és a koromsötét vakság borította be.
A vészvilágítás természetesen nem működött. Pánikszerű kiabálás törte meg a sötétet: Várkonyi Gábor szaggatottan szentségelt, miközben a korlátot tapogatta, Enci pedig a lépcsőfordulóban rekedt meg a falnak támaszkodva. Dániel feltépte saját lakása ajtaját, és a telefonja vakujának éles, hideg fényével világított rá a füstölő emeletre.
– Mi a fenét csináltál már megint, Karesz? – üvöltötte Gábor magából kikelve, miközben a lakók vaksötétben botorkáló tömege lincshangulatban indult meg a gitáros ajtaja felé.
Karesz lakásából csikorgó kulcszörgés hallatszott, de az ajtó zárva maradt. A sötét folyosón a felbőszült szomszédok léptei dübörögtek, miközben a főkapcsoló dobozában még mindig halk, fenyegető sercegéssel izzottak a megolvadt vezetékek.