Záradék a sötétben

A lépcsőházi közgyűlés fojtogató feszültségét szinte el lehetett vágni Balog Henrik hűvös, jelzáloggal fenyegető ajánlata után. Szilágyi Marika rémülten kapaszkodott a korlátba, és szaggatottan suttogott a szomszédja felé: „Ez elárverezi a fejünk felől a tetőt, Ricsi... földönfutók leszünk!” Székely Ricsi gyöngyöző homlokát törölgetve lépett egyet hátra a sötétedő fordulóban; rettegve attól, hogy a katasztrófavédelmi mizéria közepette a hatóságok a csomagtartójában lapuló, pult alóli árukészletre is rátalálnak.
A kapualj szélén felcsillanó egyetlen elemlámpa fénye ekkor Bezeredi Melinda arcára vetült, aki meglepően magabiztos, reményteli mosollyal lépett a feszültségtől izzó tömeg közepére. „Ne írjanak alá semmit annak a hiénának!” – jelentette ki erélyesen, átvágva magát a megdöbbent lakókon. Melinda a magasba emelt egy sárgult, tegnap este felbukkant iratot. A ház régi alapító okiratának egy elfeledett záradéka volt az, amely szigorúan megtiltotta a külső jelzálogbejegyzést a közös tulajdonú területek kényszerfelújítása esetén.
Fekete Zoltán remegő kézzel kapott a papír után, miközben a földszinti szuterén mélyéből egy tompa dübrenés és káromkodás hallatszott – a lecsúszott ex-légiós rúgott bele egy üres rekeszbe a sötétben, közvetlenül az újonnan formálódó Miri Csemege lezárt ajtaja mellett. Balog Henrik arcára fagyott a fölényes mosoly, a lakók dermedtsége pedig egyetlen pillanat alatt fordult át megkönnyebbült morgássá.