Vörös szalag a szuterénajtón

A szuterénbe vezető sötét lépcsőfokokon nyirkos, penészes hideg csapott Dániel arcába. Mielőtt azonban a pinceajtó előtti fordulóba érhetett volna, Fekete Zoltán éles, elutasító hangja csattant fel a félhomályban. A közös képviselő ott állt a dohos átjáróban, karjában egy vastag, iratrendezővel teli dobozzal, és éppen egy rikító sárga figyelmeztető lapot simított rá a pince kulcsos zárjára.
– Megmondtam! Nincs lejárás, se pakolászás! – dörögte Fekete úr, szinte észre sem véve a lefelé siető Dánielt. – A lakossági bejelentés után a hatóság bármelyik percben megérkezhet. Aki tiltott holmit, kartondobozokat vagy engedély nélküli kacatokat tárol a közös helyiségben, az ellen azonnal feljelentést teszek!
A lépcső alján Köves Dezső bá reszkető kézzel szorította magához a kalapját, míg Etelka a nyirkos téglafalhoz lapulva, tágra nyílt szemekkel pislogott. Mindketten tudták, hogy a szuterén sötétjében nemcsak Ricsi áruja vagy Marietta gyógyszeres dobozai lapulnak, hanem a tegnap esti titok megsemmisítő nyomai is. Fekete Zoltán szigora azonban nem ismert irgalmat: a ház szabályzatának paragrafusait harsogta, teljesen figyelmen kívül hagyva Ida kétségbeesett kiáltásait és Miri eltűnését.
– Zoltán, a kislány odalent lehet! – lépett közelebb Dániel, miközben a saját tegnapi döntésének súlya a torkát szorongatta.
– Engem nem érdekelnek a kifogások! – vágott közbe Fekete úr vörösödő arccal, és elállta a lejárót. – Előbb a törvény és a rend, aztán a keresgélés! Aki átlépi ezt a küszöböt, arra saját kezűleg hívom rá a járőröket!