A leselkedő szomszéd tanácsa

Dániel nem teketóriázott, átlépte a földszinti rendelő szélét, és megindult a nyirkos szuterén felé vezető lejáróhoz. Ida kétségbeesett kiáltásai még ott zengtek a vaskorlátok között, de mielőtt Dániel elérte volna a sötét lépcsőfokokat, egy szikár, csontos kéz nyúlt ki az első emeleti ajtó réséből, és megragadta a kabátja ujját.
Erzsi néni volt az. Az otthonkája selyme halkan susogott, ahogy a félhomályban közelebb hajolt Dánielhez. A kukucskáló mögül előlépett öregasszony szemeiben nem a riadalom, hanem a hideg, mindentudó kíváncsiság égve maradt fénypontjai szikráztak.
– Ne oda rohanjon vakon, Dániel – sziszegte halkan Erzsi néni, miközben a földszintről hallatszó zűrzavarra ügyet sem vetett. – A kislányt nem nyelte el a föld. Ricsi fél perce ment le egy kartondobozzal, de Marietta már ott várta a pinceajtóban. Az a lány megint az anyja tablettáit dugdossa, Bálint barna borítékjáról meg ne is beszéljünk… Zoltán meg ma is körbejárt a házban, mintha ő volna az úr.
Dániel gyomra összerándult. Az öregasszony látszólag jelentéktelen, rosszindulatú pletykaként tálalta a hírt, de a szavak mögött ott lapult a dermesztő felismerés: Miri nem egyedül van lent, és a szuterén mélyén rejtegetett illegális dolgok most egyszerre robbanhatnak a hatósági ultimátum árnyékában. Kiszabadítva karját a szorításból, Dániel elindult lefelé a dohos lépcsőn.