Vonalzóval mért fegyelem

Erika a hűvös kapualjba lépve megigazította a kabátját, amely alól kiszabadult meleg, tejszagú bőrének buja illata, éles kontrasztot alkotva a mindent elöntő, maró gázszaggal. Bálint táguló pupillákkal, szinte ösztönösen húzta közelebb a nőt; a tenyere Erika csípőjének lágy ívén nyugodott, ujjai mohón mélyedtek a kabát szövetébe, fütyülve a körülöttük lévő vészhelyzetre. A babát védelmező nő dacos, feszült pillantása egy másodpercre megállította az időt, de a fojtogató valóság azonnal visszarántotta őket.
– Ez tűz- és balesetveszélyes! Azonnal távolítsák el! – dörrente meg egy hang a lépcsőház felől.
Fekete Zoltán, a közös képviselő lépkedett lefelé a félhomályos lépcsőn, kezében egy műanyag mappát és egy tekercs piros-fehér jelzőszalagot szorítva. Arcán nem a gáz miatti aggodalom, hanem a szabálykövetők jéghideg, kérlelhetetlen haragja égett. Nem a veszélyre figyelt, hanem a földszinti fordulóban hagyott babakocsira, amelyre azonnal egy sárga figyelmeztető cédulát ragasztott. Bálint ökölbe szorította a szabad kezét, miközben Erika dühösen, de érzéki magabiztossággal lépett a képviselő felé, elutasítva a bürokratikus szigort.
A háttérben Székely Ricsi az utcára terelte a köhögő lakókat, miközben megjegyezte, hogy a szuterénben Lugosi Jenő még mindig a régi áriáit bömbölteti, és esze ágában sincs kijönni. Dániel lassan, szinte önkívületben lépkedett le a másodról, ujjai rágörcsöltek a telefon kijelzőjére, ahol a zsaroló üzenet villogott. A digitális hurok és a házirend szorítása egyszerre zárult rájuk.