A járdaszegély árnyékában

A kapualjból kiáramló fojtogató levegő elől az utcára szoruló lakók tehetetlenül gyülekeztek a járdán. Dániel kábultan lépett a hűvös kövezetre, ujjai fehéredésig szorították a telefont; a kijelzőn villogó fenyegetés nem hagyott kétséget afelől, hogy a tegnap esti botlását valaki végigpásztázta a sötétből. A járdaszegély mellett Dr. Balog Henrik állt makulátlan öltönyében. Az ügyvéd arca hideg álarc maradt, ám összeszűkült szemei borotvaélesen követték Dániel minden rezdülését, miközben a táskájába süllyesztett egy vaskos, átkötött iratcsomót.
– Dániel... maga is érzi ezt a szorítást, igaz? – lépett mellé szaggatott, ijedt légzéssel Köves Dezső bácsi. Az idős nyomdász reszkető kézzel húzta meg a kabátja hajtókáját. – Ha a hatóságok átvizsgálják a pincét, a régi villanyórák melletti illegális kötéseket is megtalálják. És akkor mindennek vége.
Bálint közben a fal mellé húzta Erikát és a babát, óvó testével takarva őket a kavarodásban. Tekintete összeakadt Balog ügyvédével, s a biztonsági őr gyomrában görcsbe rándult a félelem: tudta, hogy a zsaroló hurok épp most szorul rájuk. Fekete Zoltán még a járdán is a szabályzatot kiabálta, miközben a háttérben Bordás professzor elégedetlenül morogta, hogy Tesla váltóárama nélkül az egész ház egyetlen óriási technológiai csőd. Dániel remegő hüvelykujja végül ránehezedett a képernyőre, és elküldte az első kétségbeesett válaszüzentet.