Visszavonhatatlan kódsor

Dániel szó nélkül megkerülte a gyertyát tartó öregasszonyt, és kinyögött egy összefüggéstelen kifogást. Léptei koppantak a hideg kövön, míg végre elérte a saját ajtaját. A kulcs kétszer is megakadt a zárban, mire a retesz kinyílt, s ő besurrant a koromsötét lakásba. Magára rántotta a tölgyfa ajtót, és nehézkesen a hátát a hideg felületnek döntötte.
A szorongás gombócként nehezedett a gyomrára. A zsebében kotorászva előhalászta a lemerült telefont, majd a folyosói kisasztalon tapogatózva rákötötte az utolsó tartalék külső akkumulátorra. A kijelző halk rezdüléssel felizzott.
A kék fény áttörte a szoba sötétjét – pontosan olyan hideg árnyalattal, mint amilyenről Erzsi néni az imént beszélt. Dániel ujjai remegtek, ahogy a képernyőre pillantott. Egyetlen titkosított értesítés várt rá az ismeretlen csatornán:
„A kód átfutott. A tegnap esti feltöltés érvényesítve. Nincs visszalépés, Kelemen úr.”
A szívverése fülsiketítővé vált a néma szobában. Tegnap éjfélkor, amikor elkeseredésében rányomott a véglegesítésre és kiadta a cég belső adatbázisának elérési kulcsait a névtelen vásárlónak, még azt hitte, egyetlen gombnyomással törölheti a hiteleit. Nem sejthette, hogy dr. Balog Henrik áll a túloldalon. Kényszeresen az ablakhoz lépett, s a sötét utcát kémlelve észrevette, hogy a folyosón kimért léptek zajai közelednek az ajtó felé.