Virágos otthonka a lépcsőfordulóban

Bálint lassan elengedte a rendelő rézkilincsét, mert tudta: ha még egy másodpercig rángatja, a tejüveg mögött izzadó Dr. Szabó képes elüvölteni magát a folyosó felé. Ahogy hátat fordított a bezárt ajtónak, a lépcsőház hűvös félhomályában egy virágos otthonka jellegzetes suhogása törte meg a csendet. Nem a hatóság érkezett, hanem a ház önkéntes főfelügyelője, Erzsi néni, aki olyan csendben tudott leereszkedni az első emelet kövezetén, mintha egy nyugdíjas ninja és egy lesipuskás macska keresztezése lenne.
– Maga meg mit ácsorog itt a doki ajtójában, Bálintka? – szegezte neki a kérdést az öregasszony, miközben szigorúan megigazította az orrán a szemüveget. – Szabó úr megint bezárkózott? Biztosan a kártyalapokat keveri. Tegnap este is hallottam, ahogy az a szegény Kerekes Lívia bekopogott hozzá... Tudja, a patikárius kisasszony! Egy vastag barna borítékot gyömöszölt a postaládájába, aztán elviharzott. Remélem, nem recept nélkül adja el a csodabogyóit, mert én mindent felírok a kis füzetembe!
Bálint torka kiszáradt. Erzsi néni ártatlan, csípős pletykája hirtelen egészen új megvilágításba helyezte a doktor kétségbeesett zsarolását. Tehát Szabó nemcsak a csecsemővel sakkban tartott biztonsági őrből akart félmilliót kisajtolni, hanem Lívia gyógyszertári jövedelméből és a házban keringő gyanús juttatásokból is részesült.
Ekkor a gangról Bartha Zsófia lépett elő, kezében egy füstölgő zsályacsokorral, reményteli mosollyal próbálva eloszlatni a folyosó fojtogató térenergiáit. Erzsi néni azonnal felé fordította a tekintetét, de a mutatóujját még Bálint mellkasának szegezte.
– És mondja csak, Bálintka... Enci tudja már, hogy maga miért futkos annyit a földszint és a kapualj között? Mert ha nem, szívesen megbeszélem vele a postaládáknál.